Szent Margit balladája

 

     Az ősi zárda romjai felől, a zöld lombokon át, orgona szó sejlik át.

      Ülök ihletett szívvel, a zárda omladékain,

      S Szent Margitot idézi fel lelkem.

      Tizenkilenc tavasz lehelte reá minden báját, hódító szépségét,

      Szűz ifjuság hamvas üde bája, ringatja lenge termetét.

      E leány szépsége csalta ide a Lengyel herceget,

      Megkérni, e liliom kezet.

      De reája csak liliom árnya hullt, sóhaj kísérte, merre elvonult.

      Olasz hon Szicília királyát küldte el, a dal hazája néked énekel,

      Néked zengi hódoló dalát!

      De Margit ajkán tilalom van,hiába hívja királyi nász. 

      Cseh ország nagyhatalmú ura, magának egy rózsa szálat akart,

      S ahol a hab fodra csókol egy zöld szigetett,

      E rózsa szál, ott létezett.

      S a király, nagy fényességgel meg is érkezett.

      S mondta, királynőmül kérlek tégedett!

      A rendfőnök, Marcel, a szülők tanácsa, Olympiades a hű nevelő,

      Hiába kéri Margitot, nem megy nászba ő!

      Mondja: Mirtusz koszorú csak gyönyört ígér,

      A tövis koszorú nála többet ér...

      Ő azzal jegyezte el magát, ki a titkos szívredőkbe lát.

      A templomba fut Margit, s künn árván áll Ottokár.

      Ég peremén az alkony vérez, erdőn a holló kiáltja: kár!

      Másnap szomorú nap virrad, köd szitál,

      Mely haza űzte Ottokár királyt.

      Margitot, a kis obláták felett örködni küldi, a zárda rendelet.

      A kis apáca csemeték, szorongva sandítják a bánatos napot,

      Mely ablakukra nem mosolyog most.

      " Mi baj,_ szól Margit _ mint beteg madár, kit déli táj ősszel hiába vár

      Úgy remegtek, szóljatok nekem, okát talán odább segíthetem! "

      Csupán imád segíthet most rajtunk, mely csodát csoda után tesz,

      De esdő szót nem mer rebegni ajkunk! 

      Csacsog, az egyik fürge nyelvel.

      Király lány vagy, s nincs egy király,

      Kinek kérése szívedben helyet talál, mi is hiába kérnénk hát téged...

      Margit szól: királyi lakba hív királyok ajka,

      De édesebb a zárda énnekem!

      Itt kedvesebb kis ajkatok parancsa, meg is teszem sietve!

      Virágos május kell ugye?

      Igen! Imád űzze el a ködöt, mely lelkünkre fátyolt kötött!

      S a Mária kép elé borul a szép királylány,

      S íme, a nap bús arca felragyog.

      Szalad a köd, nevet a szivárvány, mit az égre fontak a kis angyalok!

      Fel cseng a kis obláták éneke, s visszhangzik a sziget bele!

      Nem tündökölt a nap, így még soha!

      Szent hála dalt búg érte az orgona.

      Orgona szó, a templom zengő lelke, " nyulak szigetén " messze száll,

      Mohos agg fák hallgatják, gyönyörtől rezegve,

      S közben elterül, az est homály.

      Zöld lombon át halk orgona szó hallik,

      Az ódon zárda romjai felől, látom Margitot, mint orgonál,

      Ülök merengve e romokon, s figyelek az elhalló zenére.

       2014 február 7

         Tóth Ferenc