Esős napokon könyveimet böngészem.Több tudományos kötet kerül elő, mikor átnézem őket, felötlik bennem hogy párhuzamot vonjak velük, és a Bibliával.Természettudomány, és hit. Érdekes párosítás. Nagy feladatnak látszik, de szeretem a kihívásokat,meg próbálom.

 

A modern jelszavakba burkolózó természettudomány büszkén hirdeti, hogy a vallás és a természettudomány összeférhetetlen. A keresztény hitnek Istent és a világot megkülönböztető dualizmusa ( két ellentétes eszme létezésének hite )

középkori maradvány, a modern ember hite a monizmus. ( csak a fizikai létezést fogadja el )

Csak anyag létezik különféle alakban és megnyilvánulásban.

A nagy természet nem teremtés, nem Isten műve, hanem évezredek lassú fejlődésének eredménye. Az evolució, az anyag legkezdetlegesebb alakjától egészen az emberig, magyaráz meg mindent a természetben. Isten eszerint

fölösleges, mert nélküle, a teremtés csodája nélkül is "megmagyarázza!" a tudomány a világ keletkezését és fejlődését. Ebben a nagyhangú és öntelt természettudományos világnézetben nyer kifejezést a hit és a temészettudomány közt hirdetett ellentét.

Ez a világnézet alapjában képtelenség.

Ha e világnézet alapelve a legteljesebb, emberre is kiterjedő evolució biztos volna is, ha az ősnemzés (spontanea) napnál fényesebb igazság volna is, akkor sem tudná e világnézet megfejteni a világ keletkezését, nem tud  megnyugtató felvilágosítást adni az élet mibenlétéről és céljáról. Tehát el kellene fogadnia a teremtés csodáját, ha egyáltalában világnézet akar maradni. Pedig e világnézet egyetlen pontja sem igazság, hanem csak kisebb- nagyobb valószinűségű hipotézis.

De egyáltalában tisztán fizikára nem is lehet világnézetet alapítani. Az embert nem elégítí ki a természet törvényeinek, fejlődésének még oly pontos és biztos ismerete sem, ha nem tudja, mi a célja az egész világmindenségnek, mi a célja saját magának, mi a célja annak a belső öntudatnak, melyet az állatokban nem találunk, melynek jelenlétéről mindenki meg van győződve.

A monizmus, az anyagnak és a léleknek identifikációja (azonosulás ) hazug elmélet és épen nem alapszik tapasztalaton. Az ember maga, a cáfolat erre. Az ember összpontosítja magában a két világrendet; a fizikait és a metafizikait, az anyagit és a szellemit. Van az emberben az anyagon kívül más is, melyet a kémikus vagy a biologus fizikai eszközeivel észre sem vehet, melynek jelenlétéről azonban meg kell győződnie, ha nem akar vak lenni és nem akarja csak azt elfogadni, amit lombikjában lát vagy boncolókésével szétszedhet.

Lombikban, boncolókéssel hiába keresik a lelket. Dumas J.B. kémikus ezt mondta: " A természeti jelenségeknek ama körén kivül, melyeket tanulmányozhatunk s ahol annyi fölfedezést tettünk már, van még egy magasabb kör, melyet eszközeink megközelíteni nem képesek. Kezdjük érteni a test életét; a lélek élete más körbe való. A fizikai és a metafizikai rendnek ezt az éles megkölönböztetését több geologus is hangoztatja: Óvakodnunk kell attól, hogy az erkölcsi rendet a fizikaival összetévesszük; mert amint vallásos meggyőződésünk nem gátolhat minket abban, hogy a természet jelenségeit úgy nézzük, amint elénk tárulnak, úgy annál kevésbé szabad esetlen érzékeinkel történt megfigyeléseinkre támaszkodva, megtámadnunk a dogmákat, melyek egészen más szférába tartoznak".

A természettudósnak tehát nincs joga, hogy természetvizsgálódásaival metafizikai térre menjen át s azért, mert ott fizikai módszerrel célhoz nem jut, messzemenő következtetéseket vonjon le.

Részben innen magyarázható meg, hogy egyes kiváló természettudósok is ellentétet fedeznek fel kutatásaik eredményei és a vallás tanításai között.Túlbecsülik kutatásaik eredményeinek horderejét és megdönthetetlen igazságnak fogadnak el olyat, ami csak sejtelem. Másrészről nem ismerik a vallás alapelveit és így nem tudják a tudomány hipotéziseit a vallással összhangba hozni, kimondják, hogy a tudomány és a vallás ellentétben vannak egymással. Ez a felületes eljárás annál súlyosabb elbirálás alá esik, mert követőkre talál a roszhiszemű, úgynevezett féltudósokban, kik a tudomány kétes értékű hipotéziseit arra használják fel, hogy a vallás iránt érzett ellenszenvüknek a tudomány örve alatt kfejezést adjanak. Míg az előzőknél csak logikátlanság van, utóbbiaknál még roszhiszemüséggel is társul. Ez a felfogás aztán terjed a laikusok között, kik nem tudják a tudomány eredményeit bírálat alá venni és az igazságról helyes meggyőződést szerezni.

Így alakult ki a hittel ellenkező természettudományos világnézet.

A lelkiismeretes szaktudósok azonban mindíg óvatosan különbséget tesznek a fizikai és a metefizikai rend között és óvatosan nyilatkoznak az egyiknek a másikra való hatásáról. Így nem is találnak ellentétet a tudomány és a hit alapelvei közt.

Leginkább az evolució az ütköző pont, melynél a hit és a tudomány ellentétbe kerülnek egymással. Az evolució először is csak hipotézis, melynek mibenlétéről, módjáról és kiterjedéséről csak sejtések vannak. Ez a hipotézis évezredek hitét megdönteni nem képes. Az emberiség fennállása óta számtalan hipotézis hullámai ostromolták a hit szikláját, de idővel lecsendesedtek, elsímultak, hogy újabb támadásoknak adjanak helyet. A sziklát azonban nem megdönteni, de még csak megmozgatni sem tudták.

Bámulatos azonban az a felületesség, az az őnkényes és őntelt dogmatizmus, mely e kérdés tárgyalásánál sokszor megnyilatkozik; mely megveti büszkén a keresztény világnézet alapjait, mely azonban a tapogatódzó kutatás néhány csontjára épití világnézetét. Azt állítva hogy a kormeghatározás már biztos támpont. Hitelvesztettnek nyilvánítja a bibliát az ember teremtéséről, mert a kutató tudomány hosszas fáradozás után végre megtalálta az  összekötő kapcsot az állat és ember között:a jávai "pythecanlhropos"-t, és a neandervölgyi

"primigeniust". Az elsőnek 1891. szeptember 1-én találták meg egyik zápfogát, október 1-én egy méter távolságban egy koponyatetőt, 1892. augusztusában 15 méterre egy bal combcsontot és egy másik zápfogat, a másiknak 1856-ban találták meg a koponyatető csontját, és 1886-ban a többi? csontot.

Tehát itt a bizonyíték, a majomtól származunk!

Tehát igaz az evolució, de kérdem, ez kizárja a teremtő Istent?

Megfejti e egyáltalában a szerves világ keletkezését a szervetlenből, nem szólva arról a nehézségről, honnan került elő az első szervetlen atom.

A mai tudomány elfogadja az ősnemzést, (szervetlen anyagból szerves élet alakul ki), mert a monizmusnak nem lehet más kiindulási pontja; ellenkező esetben el kell fogadnia a termtés csodáját. Pasteur 1858-ban kisérletezés útján kimutatta legalább is az ősnemzés valószinűtlenségét , Wiesner bevallja, hogy eddig egyetlen példát sem találtak az ősnemzésre, Chwolson pedig egyenesen tagadja, hogy az anyag puszta vegyítés által élő sejté lehessen. Az ősnemzés tehát még csak hipotézis sem.Tehát természettudományi alapon nem lehet kétségbe vonni a teremtés lehetőségét.

A teremtés nem zárja ki az evoluciót!

A keresztény világnézet nem fél ettől a szótól. Az evolució szép hipotézis, mely semmit sem von le a teremtő hatalmából. Ezért a keresztény gondolkodású természettudósok nem vetették el az evoluciót.

Tehát Isten a teremtéskor elhintette az élet, az érzés és a gondolkodás magvait.

Nem lehet e azt feltételezni, hogy a teremtő művének befejeztekor néhány keze alól kikerült lényt bizonyos módosuló erővel, rugékonysággal látott el, mely az idő végtelenségében előttünk ismeretlen törvények és körülmények befolyása alatt lassú és észrevehetetlen változásokon átmenve, olykor a végső határokat érintve, nemzedékről-nemzedékre száll át, míg eléri a végső, számunkra ismeretlen célt.

Az evolució sokkal jobb színben tünteti fel Isten hatalmát mint a teremtés.

Érző lényt alkotni csak azért hogy elpusztuljon, hideg, csodás hatalomra engedne következtetni, de kedvesebbnek, bölcsebbnek tűnhet fel, ha a legelső csírákba betette az egész élő világ jövőjét, hogy a régiből mindig újat alkosson.

Az evoluciót tehát úgy lehet a teremtéssel egyűt elgondolni, hogy Isten megteremtette az élet első csíráját, mely azután évezredek, vagy ha úgy tetszik, évmilliárdok változásain át Istentől nyert fejlődési képességénél fogva létrehozta a mai természet gazdag növény, és állatvilágát.

Sőt sokan még az emberek állatból való fokozatos fejlődését is összeegyeztethetőnek tartják a teremtéssel. Amíg csak a testről van szó, lehet igaz is. A lelket már nem lehet összekapcsolni a fejlődéssel. Az embernek úgy testre, mint lélekre vonatkozó állati származása ellenkezik a józan ésszel.

Az ember és állat közti anatomiai különbség csak fokozati, a szellemi különbség azonban lényegi!

Azok akik az embert is az állatból származtatják, nagyobbrészt tagadják a lélek létezését, így a fejlődésnek minden akadálya megszűnik.

Így aztán a lélek működését az agyvelő és az idegrendszer munkájának tulajdonítják, és az állati ösztönből való fejlődésnek tartják.

Ez mindenesetre kényelmes megoldás lenne. De!

Az ember szellemi tehetsége mindenekelőtt abban tér el az állati ösztöntől, hogy fejlődésre képes, mig az állat mindig ugyanazon a fokon marad.

Az ember a kőkorszakból a vaskorba emelkedett, oly vívmányokat ért el, mely bámulatba ejt. Ha nem is tulajdonítjuk ezt, a léleknek, hanem csak az agyvelő működésének, hol van ilyen haladásnak, csak nyoma is az állatoknál, melyeknek szintén van agyuk, és fejlett idegrendszerük.

A méh, a hangya, a pók 5000 évvel ezelőt ép úgy dolgozott, mint ma. Semmilyen haladást nem lehet észrevenni  az állatoknál.

Az evolució miért ált meg nálluk, és az embernél miért folytatódott?

A másik eltérés, mely az előbbinek oka, a megismerés módja.

Háromféle megismerést ismerünk: öntudati, érzéki, és értelmi megismerést.

Az öntudat halvány árnyéka megvan az állatnál is; érzi hogy él, és ezért gondoskodik magáról. De ez korántsem emberi öntudat, az ember nemcsak érzi, de tudja is hogy él, tudja mi a célja, és ezt igyekszik elérni. Az érzéki megismerés is megvan az állatnál, sőt, a látás, hallás, szaglás terén túl is haladja az embert.De az összes érzékelés nincs olyan tökéletes fokon egyben sem, mint az emberben. Az igazi és fő különbség az értelmi megismerés mely a fogalom képzésével kezdődik, itélet és következtetés alkotásával folytatódik.Az állat tudja, hogy egy tárgy hideg, vagy meleg, de általános képet nem tud alkotni.Egyszóval az állatnak nincs értelmi felismerése. Ez az ami az embert emberré tette. Ez már a jávai embernél is megvolt, mert nem fejlődhetett volna tovább. A kérdés, ki vagy mi indította be ezt az értelmi fejlődést? A körülmények nem, mert a jávai ember alig, vagy semmiben nem különbözött az őt körülvevő majmoktól. Mégis valahogy elindult a fejlődés útján, a vele egy időben élő majmok maradtak akik voltak.Vannak eszmék melyek földönkívüli idegenektől származtatják ezt a fejlődést.

De mi van, ha ez a földönkívüli maga az Isten?Akkor megoldódott a hit és a természettudomány gondja.

Nincs tehát ellentét hit és tudomány között, mert mind a kettő egy tőböl ered.

Tóth Ferenc

2012  Május 15