Az űrhajó.                                                                          2180 Március.               I.                                                         

  Mostanában minden éjszaka felriadt Forgács Béla.

A sötétségbe fülelt, hallgatta,  hogyan  süvőltenek az űrhajók a fekete égen. Látta, hogy felesége békésen alszik, lábujhegyen átlopakodott a hálószobán, kilépve a hűvös éjbe. Azonnal megszabadúlt a folyóparti házacska étel szagától.

Szívét egy csendes pillanatra az ezüstös ragyogású hajók után küldte a világűrbe.

Ezen az éjszakán is félmeztelenül álldogált a sötétben, figyelte a sziporkázó tűzcsóvákat, hallgatta a levegő zúgását. Űrhajók.

Hosszú és vad utak, a Mars, a Szaturnusz,  Vénusz felé.

Már száz éve ígérték, az utazás mindenkié lessz. De, nem lett.

Hé, Forgács.

Béla megrázkódott. Öregember ült a csendes folyó partján egy felfordított ládán. Az éjszakai csöndben, ő is az űrhajókat bámulta.

Te vagy az, Balog?

Minden éjjel látlak, Forgács...

Kijöttem egy kis levegőt szippantani....

Hm... Én az űrhajók miatt... mondta az öreg.

Kisfiú voltam, amikor az elsők indultak.

Nyolcvan éve... és még sosem repűltem velűk.

Én fel akarok szállni egyszer- mondta Forgács.

Bolond- kiáltotta Balog haragosan.

Sohasem sikerülhet, ezt a világot a gazdagoknak találták ki.

Megrázta szürke fejét.

Mikor gyerek voltam, mindenféléket írkáltak, " A holnap világa, Tudás, Jólét, és luxus mindenkinek." Nyolcvan éve.

Ma van az a holnap. Hát űltünk mi űrhajóban?

Nem. Voltunk a Marson?  a Szaturnuszon?  a Jupiteren? Nem.

Ócska viskókban lakunk, ugyanott, ahol apáink, és nagyapáink.

És koldusok vagyunk, ez a jólét?

Talán majd a fiaim....

Még az unokáid sem.... kiáltotta az öreg.

Csak a gazdagok ülhetnek űrhajókra.

Csak az ő álmaik teljesülnek. Csak ők élnek igazán.

Forgács zavartan hallgatott.

Figelj ide öreg- mondta, van három millíó forintom.

Hat éve gyűjtöm, hogy uj gépeket vegyek a műhelyembe....

De egy hónapja minden éjszaka felébredek, és hallgatom az űrhajókat.

Gondolkoztam, ma éjjel döntöttem.

Valaki, a családomból a Marsra repül.

Fekete szeme ragyogott, az elhatározottságtól.

Ostoba- ripakodott rá az öreg. Ki repűljön? Kit választasz?

Ha te mész, meggyűlöl a feleséged, mert ott fönt, közelebb jártál Istenhez. És később, ha eszébe jutnak csodálatos meséid az útról, azt hiszed nem keserítik meg az életét?

Nem..., Nem...,

De igen. És a gyerekeid? Azt hiszed, beérik annyival, hogy életük végéig kérődzhetnek apjuk Marsutazásának emlékén?

Amikor nekik itthon kellett maradni? Meg gyűlölnek érte a fiaid, még ha nem is mondják, akkor is.

Éjszakákon át ébren hevernek majd.

Elsorvadva a vágyakozástól, mert ők is látni akarnak mindent, amit te. Akár az életüket is oda adnák, csak repülhessenek. Örökké az űrhajón jár majd az eszük. Figyelmeztetlek Forgács, rossz útra vezeted őket.

Legyenek csak boldogok a szegénységükben, irányítsd figyelmüket a kezük munkájára, meg az ócskavas telepdre, ne a csillagokra.

De...

Jó, jó. Nem te repülsz, hanem a feleséged.

Hogyan viselnéd el, hogy ő látta, amit te egész lelkedből kívánsz?

Ő nyugodt lenne, te meg azzal a gondolattal játszanál, hogyan taszítsd a folyóba. Nem, nem Béla...

Vedd csak meg az uj ócskavas őrlőt, arra van szükséged, és zúzd szét vele az álmaidat.

Az öregember elhalgatott. Át nézett a folyó felett, melynek lágy hullámaiba belefulladt a tűzokádó égi hajók rezgő tükörképe.

-Jó éjszakát- mondta Béla.

Aludj jól- dörmögte az öreg.

                                  II.

        Béla a csillogó pirítóbol kiugráló kenyérszeleteket figyelte.

Egész éjjel nem tudott aludni. A reggelinél ideges volt, nem találta helyét. A semmibe meredt, ficánkoló gyermekei, és a hullámverést sziklaként álló felesége mellett.

Balognak igaza van. Okosabb lesz befektetni a pénzt.

Minek gyüjtögetni, hiszen a családnak csak egyetlen tagja repülhet, a többiekre csalódás vár.

-Edd a pirítósodat Béla- mondta Mária, a felesége.

-Száraz a torkom- ellenkezett Béla.

A gyerekek rohangásztak, a három srác egy játék űrhajót csinált, el akarták venni egymástól. A kislányok fantasztikus babákat ringattak, Mars- Vénusz- és Neptun lakók másolatait, tizenkét ujjú, zöld bábukat, melyeknek három sárga szemük volt. Láttam a Vénusz rakétát, kiáltotta Pali. Csak úgy sivított, hiss, ujjongott Anti. -Csend legyen- rivalt rájuk Béla, és befogta a fülét. Meglepetten néztek rá, ritkán kiabált.

Béla felált. - Figyeljetek ide- mondta, van annyi pénzünk, hogy valaki a családból űrhajóval a Marsra utazhat.

A gyerekek túlordították egymást a lelkesedéstől.

Értettétek? -kérdezte- csak egy utazhat. Ki legyen az?

Én, Én, Én,.... kiáltoztak a gyerekek.

Te - mondta Mária.

Te -mondta Béla.

Mindannyian elnémultak. A gyerekek gondolkodóba estek.

László repüljön, ő a legidősebb.

Nem, Mari repüljön, hiszen lány.

Gondolj csak arra, mit láthatnál- mondta Mária a férjének.

De a szeme különös fényben égett, mint a világítóhalé.

A világmindenség, a Hold, az repüljön, aki legszebben meséli el, hogy mit látott. Te tudsz a legszebben mesélni...

-Ne butáskodj, te legalább annyira... ellenkezett Béla.

Az egész család remegett az izgalomtól.

Nézzetek ide - mondta Béla. Egy cirokseprűből különböző hosszúságú szálakat húzott ki. Aki a legrövidebbet húzza, nyert.

Eléjük tartotta a szálakat. Húzzatok.

Komoly arcal sorban választottak.

Hosszú...

Ez is...

Hosszú...

A gyerekek végeztek, csend ereszkedett a szobára.

Még két szál volt Béla kezében. Össze szorúlt a szíve.

Mária - suttogta - te következel.

Az aszony húzott.

Ez a rövid.... mondta.

Ó- sóhajtott Béla elégedetten is, szomorúan is.

Mama repül a Marsra. Béla mosolyogni próbált.

Gratulálok mama. Még ma megveszem a jegyed.

Várj Béla....

A jövőhéten indúlhatsz.... mondta a férfi.

Az asszony látta a gyerekek szomorú szemét, s szomorú mosolyukat.

Lassan nyójtotta férjének a cirokszálat.

Nem utazhatok a Marsra. Miért nem?

Annyi mindent kell előkészítenem... tudod, a következőnek...

Micsoda? Az asszony lesütötte a szemét.

Ebben az állapotban nem tesz jót a repülés....

Igaz? - Kérdezte a férfi, és megsimogatta a karját.

Kezdjétek előről, húzzatok újra.

Miért nem mondtad? Kérdezte hitetlenül a férfi.

Nem volt még alkalom, másképp akartam elmondani.

Mária, Mária, suttogta Béla, és magához ölelte az asszonyt.

Aztán a gyerekekhez fordúlt, húzzatok mégegyszer.

Először Pali húzott, és éppen eltalálta a rövid szálat.

Én repülök a Marsra, én repülök a Marsra, kiabálta boldogan.

Köszönöm apu, köszönöm. Testvérei hátrább húzódtak.

Jó neked Pali.

Pali rögtön abbahagyta az ugrándozást. Végignézett a szülein, a testvérein. De azért elrepülhetek, ugye? Kérdezte bizonytalanul.

Igen, repülhetsz...

És ha vissza jövök, akkor is szeretni fogtok?

Természetesen, Pali. Pali a drága cirokszálat nézte, aztán megrázta a fejét, eldobta a cirokszálat.

Elfelejtettem valamit, nem mehetek. Kezdődik az iskola. Húzzatok mégegyszer. Senki sem akart mégegyszer húzni.

A fejüket lógatták. Nem akarunk repülni - mondta Laci.

Talán jobb így - vélte Mária.

Igaza volt Balognak, sóhajtott Béla.

                            

                                 III.

 

A reggeli még nyomta a gyomrát, de Forgács Béla már nekikeseredetten dolgozott ócskavas telepén. Szétcibálta a bádogot, és rudakba öntötte.

A gépek, a berendezés kopottak voltak, ócskák töredezettek.

Délután, amikor éppen lépegető vasvágó ollójával dolgozott, egy ember jelent meg a telepen.

Hé, Forgács, kiáltotta. Van egy rakás magának való fémem.

Milyen fém, Máté úr? Kérdezte Béla kelletlenül.

Egy űrhajó. Mit vág ilyen képet, talán nem kell?

De, de, - izgatottan leugrott a gépről, megragadta a férfi karját, szinte szólni sem tudott a meglepetéstől.

Persze - mondta Máté - ez csak model. Tudja amikor uj típust készítenek, először megcsinálják a modelt alumíníumból. Kiszedhet jó kis hasznot belőle, ha beolvasztja. Kétmillíóért a magáé.

Forgács leejtette a kezét. Nincs annyi pénzem...

Kár. Segíteni akartam magán. A multkoriban azt mondta, hogy a többiek mindig magára igérnek a vásárlásnál. Azt gondoltam, hogy kéz alatt magának passzolom az egész tételt. De így...

Uj gépek kellenének. Arra gyüjtöttem. Ha megveszem, be sem tudom olvasztani. Ma ment tönkre a kemencém. Aha, értem.

Nem tudok mit kezdeni az űrhajóval, ha megveszem.

Értem Béla.

Forgács hunyurgott, és egy pillanatra behunyta a szemét.

Aztán kinyitotta, és elszántan nézett Máté úrra.

Dehát én egy nagy barom vagyok. Kiveszem a bankból a pénzemet, és megveszem. De most mondta hogy nem tudja beolvasztani.

Bízza rám, mondta Forgács.

Na jó, ha így akarja....Ma estére?

Megfelel- mondta Béla. Szóval ma estére lessz egy űrhajóm.

Ragyogott a hold. a vastelepen hatalmasan és ezüstösen nyúlt el az űrhajó. Oldala tükörként verte vissza a hold fehér, és a csillagok kék fényét. Béla körüljárta, megnézte minden oldalról. A szívébe zárta legszívesebben símogatta volna.

Az űrhajó, akár az igazi, a végtelenség illatát árasztotta.

Mikor belemászott, mintha óra szerkezetbe lépet volna.

Svájci aprólékossággal dolgozták ki a modelt. Úgy érezte, csak el kell indítínia, és már repül is. De rájőtt, ez a gép sosem fog repülni, fölöslegesen költötte el a pénzét. Egyszer csak fény gyúlt az agyában, hát persze, repülni fogunk. Nevetve indult haza.

Amikor a ház hátsó ajtajához ért, kinyitotta az ajtót, és be kiáltott, Mária, Mária, csomagold a holminkat, utazunk a Marsra.

Nem hiszem, mivel? kérdezte Mária.

A gyerekek kirohantak a széles udvarra, csörtetve szaladtak a ragyogó űrhajóhoz, fölágaskodtak, nézték, meg sem merték érinteni, a csillogó fémet. Sírva fakadtak.

Mária a férjére nézett. Mit tettél? Kérdezte, kidobtad a pénzünket ezért a vacakért? Ez soha nem fog repülni.

De. Repülni fog. Ellenkezett Béla. Büszkén nézegette hajóját.

Az űrhajó sok millíóba kerül, honnan van rá pénzed?

Ez repülni fog. Válaszolt szilárdan Forgács.

Most pedig indulás, mindenki haza.

Telefonálnom kell, sok dolgom van. Reggel indulunk.

De nem szabad elmesélni senkinek, értitek? Ez titok.

A gyerekeknek ragyogott az arcuk, botladozva indultak hazafelé.

Béla látta a kis fejeket ide-oda táncolni a kivilágított ablakban.

Mária még ott maradt. Tönkretettél minket, kiszórtad a pénzünket, ezért?

Pedig uj gépekre szántuk. Majd meglátod... ellekezett csendesen Forgács. Az asszony szó nélkül mefordult, s hazament.

Istenem, segíts. Sóhajtott a férfi, és munkához látott.

Éjféltájban teherautók gördültek a telepre, ládákat, és csomagokat raktak le róluk. Béla nevetve merítette ki bankszámláját.Hegesztőpisztollyal állt a hajó törzsénél, itt hozzárakott, ott levett belőle, fúrta, faragta, szinte varázsolta a hajót. Az üres motortérbe több ócska autómotort épített be,

kábeleket húzott be vagy tucatnyit. Aztán be hegesztette a motorhelység falát, nel látszódjon titokzatos munkája.

Hajnalodott, mikor a konyhába lépett.

Mária, megéheztem, reggeliznék.

Amikor a nap felkelt, bekiáltott a gyerekeknek, hé, gyertek, start.

De a házban senki sem mozdult.

Bezártam öket a fördőszobába.... mondta Mária.

Miért csináltad? kérdezte a férfi?

Mindannyian elpusztultok abban az űrhajóban. Miféle űrhajót lehet venni kétmillióért? Roncsot, vacak roncsot.

Nyugodj már meg, Mária.

Felrobbantok. És különben is te nem vagy pilóta.

De tudok ezzel az űrhajóval repülni. Úgy rendeztem be.

Te megőrültél.

Hol a fürdőszoba kulcsa?

Nálam.

Béla kinyujtotta a kezét, kérlek, add ide.

Az asszony, némi gondolkodás után oda adta a kulcsot.

Megölöd a gyerekeinket.

Nen, Nem.

De. Tudom hogy az lesz a vége.

Nem akarsz velünk jönni?

Nem, itt maradok.

Majd megérted ha látod, hogy repülünk, mondta a férfi, és nevetett.

Béla kinyitotta a fürdőszobát. Gyertek gyerekek. Gyertek apátok után.

Viszlát, mama, viszlát.

Az asszony megállt a konyha ablakban, nézett utánuk, egyenesen állt, mint a gyertyaszál, száját összeszorítva.

Az űrhajó légzsilipjénél így szólt az apa, Csak egy hétre utazunk el. Titeket vár az iskola, engem a munkám. Ez az űrhajó, már nagyon öreg. Csak egy utazásra jó. Többször nem tudunk vele repülni. Ez lesz életetek eggyetlen űrutazása. Nyissátok ki jól a szemeteket. Igen apu. Figyeljetek meg jól  mindent, hogy sose feledjétek el, és mindig el tudjátok mesélni. Némán feküdt a földön az űrhajó. Beléptek. A légzsilip szisszenve csukódott be mögöttük. Forgács le szíjazta a gyerekeket, kis múmjaként feküdtek a gumi ágyakon. Kész? Kérdezte. Kész válaszolták kórusban.

Inulunk. Kapcsolókat kapcsolt be, az űrhajó menydörögni kezdett, megremegett. Visongva ficánkoltak székükben a gyerekek, Nézd, itt a Hold. Aztán meteorok tüzijátéka sziporkázott. Rohant az idő. A gyerekek izgatottan túlkiabálták egymást. Néhány óra múlva, mikor apjuk kiszabadította őket nyugszékeikből, ki-ki kukucskáltak a kémlelő ablakon, nini, ott a Föld.  Rohantak a mutatók a számlapokon, az űrhajó tűzcsóvát húzva rohant. A gyerekek szeme lecsukódott, ujra nyugszékeikbe voltak szíjazva. Rendben, suttogta Béla.

Az irányítófülkéből lábujhegyen a légzsilip ajtajához surrant, hallgatózott, és várt egy darabig. Aztán megnyomott egy gombot, az ajtó nagy lendülettel kinyílt. Forgács kilépet rajta.

A semmibe? A világűr fekete sötétjébe, meteorok porába, gomolygó gázokba? Nem. Forgács mosolygott. A rázkódó és remegő űrhajó körül ott nyujtózott az ócskavas telep. Közepén varázslatos álmokat teremtve ott feküdt az űrhajó. Ott volt a vaskapu rozsdásan, és változatlanul rajta volt a lakat. Túl a kapun, a csendes folyó még most is a földi tenger felé hömpölygött, partján a ház nyitott ablaka világított.  Zötyögve és himbálózva, mint legyek a pókhálóban feküdtek, és aludtak a gyerekek. Mária az ablakban állt, talán el sem mozdúlt azóta. A férfi mosolygott, és intett neki. Nem látta vissza intett e, bólintott talán, vagy csak elmosolyodott?

A nap a látóhatár fölé emelkedett. Forgács sietve kapaszkodott vissza az űrhajóba. Fellélegzett. Még mindnyájan aludtak.

Szorosan a székhez csatolta magát, és becsukta a szemét. Csendesen imádkozni kezdett. - Istenem - hagyd meg nekik egy hétig az illúzíót. Engedd, hogy jöjjön a világűr, és vonuljon el a szemük előtt minden, mit alkottál. Add hogy emelkedjék hajónk elé a vörös Mars holdjaival eggyütt, add, hogy a film el ne szakadjon. Ne engedd megzavarni boldogságukat. Majd kinézett a kémlelőn. Az űrhajó alatt a Mars úszott. Apu, apu, - A gyerekek ficánkoltak, ki szerettekvolna szabadulni. Béla a gyerekekkel eggyüt nézett ki az ablakon. Nézték a Marsot, látta hogy elképzelhetetlenül szép, és semmi színhiba vagy foltocska nem homályosítja el. Nagyon boldog volt.

A hetedik napon este az űrhajó rázkódása megszünt.

Hazatértünk, mondta Béla.

Ki szédelegtek az űrhajóból, át botorkáltak az ócskavas telepen.

Izzott az arcuk, ereikben énekelt a vér.

Talán tudták, mit tett. Talán megsejtették csodálatos varázs fogását. De ha tudták, ha sejtették, egy szóval sem mondták.

Csak nevettek, csak szaladtak.

Mindenki tükörtojást kap sonkával, evvel üdvözölte őket Mária.

Mama, mama, miért nem jöttél velünk? Láttuk a Marsot, a csíllagokat, mindent. Ó, mama, csodálatos volt. Biztosan, mondta Mária elhiszem, hogy csodálatos volt. Lefekvés előtt a gyerekek körbe fogták apjukat.

Meg akarjuk köszönni apu...

Szóra sem érdemes...

Egész életünkben gondolni fogunk rá, apu. Sosem felejtjük el.

Éjszaka Béla felébredt, kinyitotta szemét. Megérezte, hogy felesége figyeli álmában. Hosszabb ideig nem mozdult, az asszony mégis fölé hajolt, és gyorsan megcsókolta az arcát, és a homlokát.

Mi az, Mária? Kérdezte meglepődve.

Te vagy a legjobb apa  az egész világon, suttogta az asszony.

Miért? Mert most már mindent értek.

Vissza feküdt, lecsukta szemét, megkereste férje kezét, és megszorította.

Valóban olyan szép volt? Kérdezte. Igen. Mondta a férfi.

Eggyik éjjel talán, mondta Mária, talán elvihetnél engem is egy kissebb útra. Igen, mondta a férfi, egy kissebb útra mindenképp.

Köszönöm Béla. Jó éjszakát.

Jó éjszakát, mondta Béla, és magához ölelte feleségét.