A fácánok öntudatra ébredése

Képzeljünk el egy nagy erdőt, körülötte szép virágos mező. Az erdőben léniák, azaz utak vannak. Évente van vadászat fácánokra, általában nyár végén. Ilyenkorra már a tavasszal ki kelt fiókák is fel nőnek. A hajtók, az erdőböl hajtják ki a madarakat a léniák felé, ahol a vadászok állnak, és a fel röpülő madarakat le lövik. A vadászok törvénye, madarat csak röptében lőhetnek le. A földön nem. Ez a vadászat ősi, és egykor csak az élelem meg szerzése volt a cél. Ma már szórakozás. Azok szórakozása, akik szeretnek ölni, de az ember törvénye csak az állatokat engedi ölni. Ezért lettek vadászok. Itt ki élhetik ösztöneiket. Így élt az erdő népe, nem tudták mi vár rájuk, mert nem volt tudatuk. Az egyik esztendőben furcsa dolog történt, tél vege fele, épp a a párzási időben egy vihar tört ki. Érdekes volt, nem közönséges égzengés, szél és eső, hanem száraz vihar. A levegő tele volt elektromossággal. Apró kis villámok pattogtak a fű szálak, a fák, és a kövek között. Egy ilyen kis szikra, el talált egy fácán kakast. A kakas egy pillanatra megszédült, de aztán megrázta magát, semmi baja nem volt. Ment tovább udvarolni, a tojóknak. A párzás véget ért, a tojók fészkelő helyet kezdtek keresni. A fácán nem rak fészket, csak keres egy szerinte védett helyet, és ide rakja le a tojásait. A mi kakasunk, kit áram ütött meg, szintén párt talált, de nevük nem lévén, csak tojónak nevezem. Ő, az erdő széli bozótost választotta fészkelő helyül. Le rakta tojásait, úgy, tizennégy darabot. A párzás után a kakasok, szokás szerint el hagyják a tojót, de a mi kakasunk nem ment messzire a fészektől. Éjszakára egy közeli fára ült aludni. Eljött az idő, a tojásokból ki keltek a fiókák.Tizenhárom egyforma kis csíkos csibe volt, a tizennegyedik olyan vörös árnyalatú volt, mint a fenőtt kakasok. A viselkedése is furcsa volt.  A többi csibe mindig az anyjuk körül tipegett, ő,  nevezzük mostmár vörösnek, mindig külön volt. Legelészett, csipegetett, de többször úgy állt meg, mintha gondolkodna. A kakas, az apja még mindig a közelben legelészet, mintha figyelné a csibét.Vörös nőt, ahogy a fácánok szoktak, de a színe kirívó volt. A viselkedése is egyre furcsább lett. A többi madár, nem szívesen ment a közelébe, mintha félnének tőle. Ahogy növekedett, a szeme is furcsa lett. Egy madárnál furcsa erről beszélni, de mintha értelem csillant volna meg benne.Tudjuk hogy vannak értelmes madarak, a varjak kölönössen értelmesek, de ez más volt. A feje is nagyobb lett, a többi madáréhoz képest. Nem az egész, csak a fejtető, és a tarkó rész, mintha nagyobb agya lenne. A többi madár viselkedése is meg változott. Eddig kerülték a többiek, most már keresték a társaságát. Az apja, mintha megnyugodott volna, már nem figyelte állandóan. A többi madár estefelé, mikor aludni készültek, szinte mind vörös köré gyűlt, ott pihent le.Tudjuk hogy a madarak is komunikálnak egymással, bizonyos hangokkal, de vörös mást tett. Szinte hihetetlen, de mintha hipnotizálta volna madár társait. Esténként köré gyűltek, és ő járkált le, s föl, mintha magyarázott volna valamit. Az erdő melletti faluban a vadászmester már szervezte az őszi vadászatot. Az erdőt járó vadászok jelezték nagyon nagy a szaporulat az idén. A vadászmester három vadásznapot szervezett. Egy Olasz, egy Német, és egy Svájci vadász társaságot hívott meg, egy- egy napra, fácánvadászatra. Míg folyt az időpontok egyeztetése, addig az erdőben furcsa dolgok történtek. A fácánok sétálni kezdtek, repülés helyett. Úgy tünt, vörös hatott rájuk valamilyen módon, hogy gyakorolják a sétálást, és ők gyalogoltak. Ha távolabb kerültek vöröstől, tétován meg álltak, néztek, nem tudták mi történt velük, de mihelyt vörös közelebb jött, már ismét gyalogoltak. Ez valóban olyan volt, mint a hipnotizálás. Vörös, valóban hipnotizálta társait, köszönhető volt ez az apját érő áram ütésnek, mely valamilyen elváltozást idézett elő az agyában .De ő, nem tudott róla, csak a kikelő fiókában jött létre az igazi változás. Nagyobb agya lett, és képes volt befolyásolni a többi madár tudatát. De még serdülő kakas lévén, nem tudta az egész erdőt uralni, csak a közelben lévőket. De mint a fácánok általában, egész nap jöttek mentek az erdőben, állandóan cserélődtek vörös közelében. Aki egyszer a közelébe  került, már a tudatába lett kódolva, hogy gyalogolni kell! És a madarak kezdtek közel, s távol, gyalogolni. A faluban, a fővadászhoz érkeztek sorban az értesítések, melyik csapat mikor jön. Az Olaszok az elsők, a második a Német csapat, A harmadik a Svájci. A vadászok is kezdték a faluban szervezni a hajtókat. Előre szóltak az időpontokról, hogy mindenki úgy intézze dolgát, hogy rá érjen. Meg beszélték a napszámot is, nehogy úgy járjanak, mint a szomszéd falu. Abban bíztak, hogy a vadászok adnak annyi borravalót, hogy ki adja a hajtók bérét. De ez nem jött be. Így késve tudtak csak fizetni, miután a madarakat eladták. Ezért ők előre ki számolták, hány fő, hány forint. Ne legyen meglepetés. A vadászoknak nem kötelező borravalót adni, de ha jól sikrül a vadászat, örömmel nyúlnak zsebbe, és adnak. A fővadász is erre számított, mivel a jelentések szerint, nagy a szaporulat. Ilyen nagy már évek óta nem volt. Csodálkozott is a fővadász, a tavalyi vadászat szinte ki irtotta az állományt. A fővadász nem sejtett semmit, mi történik az erdőben. Úgy ahogy a madarak sem, mondhatnánk, hogy egy felsőbb lény, úgy dontött, hogy itt és most, e madarak öntudatra ébredjenek. És ez vörös révén következett be. Lassan ez erdő összes fácánja, vörös irányítása alá került. Napközben röpködtek, jöttek , mentek, de este szinte mind vörös köré gyűlt. Már az erdő összes fácánja ott állt, vagy gubbasztott az ágakon, várta vöröst. Vörös mint egy hadvezér, járkált le, s föl, és minta magyarázott volna valamit fajtársainak. Kívülről úgy látszott, mintha parádézna, mint párzáskor, de erre még nem volt itt az idő. A sok madár szinte önkívületben nézte, és kezdték érteni, hogy mit sugal nekik. Ha zavarják őket, nem szabad felrepülni! Szépen lassan gyalogoljanak az aljnövényzetben. Aki felrepül, az meghall. A madarak engedelmeskedtek vörösnek. Mi mást is tehettek volna? Közben a faluban nagy nyüszgés támadt, meg jöttek az Olasz vadászok. Minden kiadó szoba el lett foglalva. A vendéglő éjjel nappal nyitva volt, az Olaszok jó kedvű nép, mulattak. A fővadász, a bajszát sodorgatta, látta hogy jó vadászat lesz. Madár van bőven, az Olaszoknál van pénz, itt baj nem lehet. A vadászat reggel hat órakor kezdődött, a hajtóknak. Be álltak a megadott helyre, és várták a kürt jelet, ekkor indult a hajtás. A hajtók bottal zörgették a bozótot, hujjogattak, így akarták felriasztani a madarakat. De meglepődtek, volt madár amelyik odébb sem ment, mikor meglátta a hajtókat. Csak sétáltak, vagy ültek nyugodtan. A hajtók erre nem voltak ki képezve, de azért mentek tovább hujjogva, bozótot zörgetve. A lénián álltak a vadászok, csak a fák tetejét nézték, ott kellene a fácánoknak repülni, de nem! A fácánok szépen lassan át gyalogoltak a lénián, a vadászok lába előtt .Az Olaszok magukon kívül voltak! Hogy lehet, hogy a fácán nem repül! A fővadász próbálta őket nyugtatni, de nem sikerült. Átverést, szélhámosságot emlegettek, meg pert a befizetett pénz miatt. Plusz, hiába utaztak ilyen messzire. A fővadász azt sem tudta mihez kapjon. A vadászok követelték a pénzüket, hatalmas botrány kerekedett. Az Olaszok elmentek, és a fővadász úgy döntött, le mondja a másik két társaságot. Nem tudta mi történt, de azt igen, hogy neki vége. Ilyen botrány után, nem maradhat a posztján. Az erdőben a fácánok ismét vörös körül gyülekeztek. Nem tudták mi törtnt, de tették amit vörös szugerált nekik. Mert a törvény az , csak repülő madarat lehet le lőni!